Elhajtott a külföldiek csomagjaival a trolibuszvezető
Csak az első ajtón lehetett volna felszállni, de ezt a külföldi férfiak nem tudták. Végül a megállóban maradtak, a csomagjaik viszont a trolin.
Csak az első ajtón lehetett volna felszállni, de ezt a külföldi férfiak nem tudták. Végül a megállóban maradtak, a csomagjaik viszont a trolin.
Reggel egy kosárba kell betenni a telefonokat, a kosarat pedig kulcsra zárt szekrényben őrzi a portás jövő héttől.
A támogatást igénylő nő azt mondta, hogy azért költöztek a vendégházba, mert a sajátjuk leégett. Az ügyészség szerint ez nem volt igaz, albérletbe adták ki ugyanis a lakást.
Feketével festették le a lényeges részeket a Jobbik plakátjain.
A kereszteződésnél lévő egyik kamera felvette az ütközést. A férfi súlyosan megsérült, vizsgálják, ki hibázott.
Szerencsére éppen akkor senki sem volt azon a kerékpárúton, amikor becsapódott oda a fideszes képviselőt szállító autó.
Több lövés is eldördült, de nem sérült meg senki. Egyik társaság tagjait sem kellett félteni egyébként, állítólag féltékenység állt a vita hátterében.
Nem sérült meg szerencsére senki. Egyelőre nem tudni, pontosan kié volt a fegyver és hogyan kerülhetett a hetedikes diákhoz.
Az RTL Híradónak nyilatkozott az a nő, aki segített az állaton, és magához vette. Nála viszont csak pár hétig maradhat, ezért most gazdát keresnek neki.
Egy hozzátartozó szerint a XVIII. kerületi gondozóban egy éve is gondot okoztak már a poloskák, de a higiéniával is baj volt.
Az egyik pedagógus szakszervezet szerint nem emberhez méltó körülmények között folyik az oktatás az iskolában. A vezetőség azt ígéri, hogy idén nyáron kezdik az épület felújítását.
Előfordult, hogy a betegek arcán mászkáltak a rovarok. Az intézmény vezetősége ígéri: mindent megtesznek az élősködők kiirtásáért, a lakókat pedig szakaszosan kiköltöztetik az épületből.
A kormány arra hivatkozik, hogy most először kellett az adóbevallások alapján dolgozniuk, és ezért csak később tudtak hozzáfogni a feladathoz.
A pszichológus szerint azok is részesei az erőszaknak, akik körülállnak verekedőket, vagy felveszik őket, és nem segítenek. Az érintett iskola igazgatóját egyelőre nem érte el az RTL Híradó.
Egy másik beteg készített videót a történtekről. A kórház álláspontja az ügyben egyelőre nem ismert, az RTL Híradó kérdéseire nem válaszoltak.
Az egyik sofőr nyári gumikkal indult útnak.
A PDSZ szerint évek óta problémás a plafon, végleges megoldást szeretnének. A fenntartónál azt közölték, hogy nyáron felújítják a szigetelést.
Egyelőre szilikonprotézist kap a fiatal szakács, de reményei szerint tavaszra a bionikus kéz is meglesz.
Az idős nő már jobban van, de nagyon megviselte a várakozás.
Támadója előzetesbe került. Édesanyja megtörten nyilatkozott az RTL Híradónak.